vissza   nyomtatás   küldés

Utánpótlásképzés Zuglóban


Három általános iskolában is megkezdtük a gyermekek kézilabda képzését a napokban

Idén alakult egyesületünk vezetői úgy vélték, hogy gondolni kell az utánpótlás képzésére, nevelésére, leendő ifjoncokra, akik a későbbiekben biztos bázist jelenthetnek csapatunknak.

Ezt a képzést Zuglóban (Bp. 14.ker.) kezdtük el kiépíteni, ahol minden iskolát felkerestünk azzal a lehetőséggel, hogy a kézilabdát megismertessük a diákokkal. Eddig 4 iskola élt a lehetőséggel, hogy helyben oktassuk tanulóit, akik szeretnének e labdasporttal megismerkedni. A visszajelzések alapján, a szülők örülnek, hogy nem kell gyermekeiket más helyre vinni, ezzel csökkentve a hozzátartozókra háruló terheket.
Utánpótlásképzésünket 1-8. osztályos tanulókra terjesztettük ki. Mivel női kézilabda egyesület vagyunk, főként lányok jelentkezését várjuk, de 1-4. osztályig vegyes képzést indítottunk, ahova sok szeretettel várunk fiúkat is.

Az alsó osztályokban szivacskézilabda képzést indítottunk:

A szivacskézilabdázás felkelti a mozgás, rendszeres sportolás iránti vágyat, fejleszti a koordinációt, kognitív képességeket, és mint minden sportág, az életre nevel. Fontos, hogy játékosan keltsük fel a gyerekek eme sport iránti vágyát. Rendszerességre, fegyelemre tanít. A kicsik gyorsan leutánozzák a nagyok mozgását, könnyen tanulnak és a szivacslabda könnyű kezelhetőségével, gyorsan elsajátíthatják a technikai elemeket.

Ősz végén, rendezünk egy házibajnokságot a szivacskézilabdásoknak és tavasszal már benevezzük őket 2-3 kupára is, hogy testközelből megtapasztalják milyen egy igazi kézilabda mérkőzés.

Miután kiöregednek a fiúk a szivacskézilabdázásból keresünk nekik, egy közeli fiú egyesületet, hogy folytatni tudják a megkezdett munkát.

A felső osztályokban induló kézilabdaképzés:

Lassan beindulnak felsőben is kézilabda edzések. Az eddigi jelentkezők kis létszáma miatt, sajnálatunkra csak egy iskolában tudjuk elkezdeni képzésünket, oda átirányítva minden jelentkező felsős tanulót. A továbbiakban is várjuk a jelentkezőket. Első évben megismertetjük sportolóinkkal játékosan a kézilabdát, elsajátíthatják a legfontosabb technikai elemeket. Következő évben a budapesti gyermek bajnokságra benevezünk és indulhat versengés a legjobb eredmény eléréséért.

A 14. kerületben indított utánpótlásképzésünkben eddig 4 iskola biztosít számunkra edzéslehetőséget:

1. Liszt Ferenc Általános Iskola
2. Móra Ferenc Általános Iskola
3. Jókai Mór Általános Iskola
4. Széchenyi István Általános Iskola

A Liszt Ferenc Általános Iskolában szeptember 16-án kezdődött el a szivacskézilabda képzés. A Móra Ferenc és Jókai Mór Általános Iskolákban október 2-án kezdjük el képzésünket.

Szeretettel várunk minden sportolni vágyó gyermeket és fiatalt!
A jelentkezők és érdeklődők jelentkezését az utanpotlas@hunniakezilabda.hu email címre várjuk, vagy Kovács Nóránál a 06-20-394-7924-es telefonszámon.

Hajrá Hunnia!

2009. szeptember 29.

Hozzászólás

 kriszta ápr.9. 13:00 
Gratulalok ,Erdelybol !
Kedves Nora ,szuksegem lenne egy par szivacskezilabdara ,kitol kerhetek segitseget ?
Szeretnem ha itt Szovatan is a gyerekeket tanitanak ere a csodalatos jatekra !Kerlek irjal ,szeretnem ha egyutt osszehoznank egy csapatot !
 
 handhool 2009.okt.1. 
Hajrá Hunnia! Hajrá Zugló!
 

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Belépés Regisztráció

Hunnia Kézilabda Sport Klub

Keresés

Szavazás


Hírlevél


Ha nem szeretnél lemaradni a mérkőzéseinkről, aktuális híreinkről, rendeld meg ingyenes e-mail értesítőnket!

Megrendelem

Támogatói kártya


Rendelj támogatói kártyát! Ingyen látogathatod a csapat mérkőzéseit és további kedvezményekhez jutsz!

Megrendelem