Gázművek - Hunnia KSK 24-36
OIK mérkőzésen szerepelt az ifjúsági csapatunk
Csütörtökön OIK-mérkőzésem szerepelt ifjúsági csapatunk, a Gázművek ellen léptünk pályára, idegenben. A héten szerencsére már ideális körülmények között készülhettünk, úgyhogy különösebb okunk nem volt félni a mérkőzés előtt. NBI/B-s ellenfelünket ugyanakkor egyáltalán nem becsültük le, hiszen tavaly sok presztízsmeccset játszottunk egymás ellen.
A találkozó első gólját nem mi szereztük, ugyanakkor ez volt az egyetlen alkalom, hogy ellenfelünk vezetett ellenünk. A mérkőzés viszonylag nyugodt mederben folydogált, inkább edzőmérkőzés jellege volt az egyébként fontos tétmérkőzésnek. Egyedül abból látszott, hogy nem edzőmérkőzés, hogy volt két játékvezető, akik egyébként sokszor megmosolyogtató döntéseket hozott. Első félidei játékról nem igen tudunk beszélni, csapatjáték nem alakult ki, de a szerencsére grundkézilabdázásban is jobbak voltunk. Az első félidőben magabiztos 18-12 vezetésre tettünk szert.
A második játékrészben ott folytattuk, ahol abbahagytuk, negatív és pozitív értelemben is. Sok hibánk ellenére fokozatosan el tudtunk húzni ellenfelünktől, a félidő közepére a győzelem biztosnak tűnt, csak annak mértéke volt kérdéses. A nevezett játékosok közül mindenki pályára lépett, és hozzá tudott tenni a mérkőzéshez, ami annak fényében örvendetes, hogy 12 góllal sikerült felülmúlnunk a Gázművek csapatát. Érdekesség, hogy az első félidei 18-12 után 36-24 lett a mérkőzés végeredménye, vagyis tökéletesen lemásolták a csapatok az első 30 percet. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, egyúttal a továbbjutáshoz. Most nincs más dolgunk, mint szorongatni Fortuna kezét a sorsolásnál. Hajrá, Hunnia!
Hunnia KSK:
Pécsi E.– Radák 4, Tóth 2, Ökrös 4, Klug 7, Nagy Izabella 6, Ádám Cs.: Szabados 3, Major, Dénes 1, Bodó 3, Nagy Andrea 4, Rőzsahegyi 2, Pál
2009. szeptember 25.
Hozzászólás
| ivanhoe | 2009.szept.26. |
| Én Dunaújvárosban láttam az ifit, és amit ott produkáltak, az nem semmi volt. Hatalmas bírói nyomás ellenére nyerték a meccset. Csak így tovább lányok! | |
| Periklész | 2009.szept.26. |
| Gratulálok, szép munka volt, így tovább. Mi is szorongatjuk majd Fortuna kezét :) | |
| Attila | 2009.szept.25. |
| Jó, értettem én eddig is.:) Csak tegnap voltam kicsit zavarban a Tromosnál. De én tévedtem, illetve benéztem. Megesik. Remélem, a következő fordulóban is gratulálhatok és ezúttal már ott is lehetek. | |
| tfsello | 2009.szept.25. |
| Akkor úgy fogalmazok, hogy nem mi voltunk a pályaválasztók. :) Amúgy köszönjük :) | |
| Attila | 2009.szept.25. |
| Gratulálok a CSAJOKnak! Örömteli hír! Még mindig azon vagyok kissé fennakadva, hogy hol is volt a meccs, az 'idegenben' szócska miatt, de ez lényegében lényegtelen. | |
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Hunnia Kézilabda Sport Klub |
Keresés |
Szavazás
Hírlevél
Ha nem szeretnél lemaradni a mérkőzéseinkről, aktuális híreinkről, rendeld meg ingyenes e-mail értesítőnket!
MegrendelemTámogatói kártya
Rendelj támogatói kártyát! Ingyen látogathatod a csapat mérkőzéseit és további kedvezményekhez jutsz!


