vissza   nyomtatás   küldés

Hunnia a Klubrádióban


Sinka László az MKSZ elnöke és Miltényi Zoltán volt a vendége a rádió Kontra című műsorának szeptember 16-án.

A Magyar Kézilabda Szövetség elnökével és csapatunk ügyvezető igazgatójával készült interjú a vélelmezett jobbikos kötődésünkről. Orosz József szerkesztő mindent megtett azért, hogy igyekezzen a csapatunkat rossz színben feltüntetni, de mindkét riportalany elhárította az effajta vádaskodásokat. A beszélgetést meghallgathatod itt:

2009. szeptember 16.

Hozzászólás

 SZKITAVAR 2009.szept.30. 
A Hunniának gratulálok az eddigi teljesítményéhez!!!
Kérem, a jó Istent segítse a szorgalmas, kitartó, felkészülési, munkában, és adjon Nekik kivalló sport sikereket, hogy magyar szívvel együtt örülhessünk a sikereiken!!!
A jobbik nem szélsőséges, csak radikális, de az nagyon, és eltakarítja a médiából a nyökögve kommunikáló, meleg bátorságon ringatózó, rosszindulattal átitatott magyarellenes Orosz Jozefinákat. Ha már itt tartunk -- két szélsőséges párt van: az egyik az SZDSZ a másik az MSZP.
Aki, a HUNNIÁT bánta az magyar gyűlölő, rasszista, kirekesztő, sportszerűtlen, GAZEMBER, de az nagyon!!!
 
 lalobar 2009.szept.22. 
Orosz Jozefina és szerkesztő csapata rögtön lecsapott a témára, miután aznap, tehát szerdán már hozzá lehetett jutni a Magyar Jelen legfrissebb számához, amely egy teljes oldalt szentelt a csapatnak és az azt körülvevő miliőnek. Vérlázító a műsorvezető szavaiból áradó rosszindulat, ugyanakkor szánalmas próbálkozás a végre egyre több fronton "feltörő talajvíz" megállítására. Orosz Józsefnek egy nagy fityisz.
 
 handhool 2009.szept.19. 
Amennyiben áll a Hunnia KSK mögött politikai erő, többet is tehetne... De, nem áll. Lehet, éppen ez a gond: hajrá HUNNIA!
 
 ivanhoe 2009.szept.17. 
A mezen a címer pedíg NAGYON JÓ-NAGYON SZÉP!!!
 
 ivanhoe 2009.szept.17. 
Főleg az volt gusztustalan, amikor azt mondta, hogy "a csapat egyik színe fekete, mint a Gárdáé...stb". érdekes, hogy a piros színt nem említette más összefüggésben. De ne is beszéljünk már erről! Na! Hajrá Hunnia!
 
 ivanhoe 2009.szept.17. 
Valóban, idegesít ő volt, hogy még akkor is kosárlabda csapatról beszélt a műsorvezető( Orosz valami a neve), amikor már háromszor is kijavították őt. Szerintem is csak a rosszindulat szólt ebből az emberből. Nem kell vele foglalkozni. Mi ott leszünk mindenhol, számíthattok ránk! Hajrá Hunnia! hajrá Csajok!
 
 Attila 2009.szept.17. 
Én, mint Hunnia-szurkoló részemről köszönöm az előttem szóló hozzászólását.
 
 pecsihool 2009.szept.17. 
Én szurkolók nektek!
Remélem jöttök Pécsre valamikor.
Amúgy meg szarjátok le a médiát.
Mi Pmfc-s huligánok is fosunk rájuk.
Mondjanak amit csak akarnak a komcsik
De a csapat legyen mindig az első.
És ha provokálnak titeket akkor csak keményen.
Hajrá Hunnia,Hajrá Pécs!!!
 
 Attila 2009.szept.17. 
Végighallgattam ezt a beszélgetést. Úgy igazán nem tudom kommentálni. De megint csak azt mondom, hogy bár csak vasárnap, vagy hétfőn jelent meg ez a cikk, már kezd egy kicsit lerágott csont lenni ez a téma. Kíváncsi vagyok, hogy még hányszor járják körül. De ha ez azzal jár, hogy ennek köszönhetően egyre jobban népesedik a csapat szurkolótábora, s idővel katlanban, vagy ahhoz hasonlóban fogadhatjuk a vendégcsapatot, hát rágcsálják addig, ameddig akarják.
 
 látogató 2009.szept.17. 
Azt megjegyezhette volna a műsorvezető hogy kézilabdáról beszél, nem pedig kosárlabdáról. Többször kosárlabda csapatot emlitett. ..........pikáns, hogy a rossz és támadó szándék egyértelmű, de még tájékozódni sem képes tisztességesen.
A média etikára pedig ne is gondoljunk ebben az esetben sem.
Remélem egyre több szurkolója lesz a csapatnak.
 
 szameg 2009.szept.17. 
Mozgalmasra sikeredett a Hunnia pár hónapos múltja,először az NB1-es nevezés körüli herce-hurca majd a semmiből feltűnő milliós Vasas követelések és erre habként a médiahadjárat következett(valakinek nagyon csípi a szemét a csapat és szerintem még meg fog próbálni keresztbe tenni), de minden megjelenő cikk mely a csapat lejáratására hivatott nem éri el célját mert csak újabb és újabb szurkolókat állít a Hunnia mellé.

HAJRÁ HUNNIA!
 

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Belépés Regisztráció

Hunnia Kézilabda Sport Klub

Keresés

Szavazás


Hírlevél


Ha nem szeretnél lemaradni a mérkőzéseinkről, aktuális híreinkről, rendeld meg ingyenes e-mail értesítőnket!

Megrendelem

Támogatói kártya


Rendelj támogatói kártyát! Ingyen látogathatod a csapat mérkőzéseit és további kedvezményekhez jutsz!

Megrendelem