vissza   nyomtatás   küldés

Utánpótlás csapataink is nyertek a Kiskunhalas ellen


Sellei Zoltán értékeli a mérkőzéseket

Serdülő mérkőzés:

Sajnos rossz előjelekkel kezdődött a mérkőzés, hiszen nem sikerült még mindig néhány játékos csapathoz igazolása. Gondjainkat gyarapította, hogy az eddig kezdő „kapusunk” megbetegedett, így új portás után kellett néznem.
A mérkőzés hasonlóan kezdődött és folytatódott, mint Vácon. Az elején nagy lendülettel és életkedvvel kézilabdáztunk, a lerohanásainkat rendre góllal fejeztük be. Nem meglepő, hogy hét gólos előnnyel zártuk az első játékrészt.
A második félidő első 15 perce pedig sajnos szintén úgy zajlott le, mint azt Vácott már láthattuk egyszer. Valami felfoghatatlan módon megváltozott a játék képe, és hirtelen vérszemet kapott ellenfelünk, akik vészesen megközelítettek minket. Technikai hibák, pontatlan befejezések, hibás döntések sorozata jellemezte a csapatot, ami már másodszorra fordult elő velünk, és igazából semmi sem indokolta ezt. Szerencsére azonban sikerült porainkból újjászületni, és fokozatosan növekedett a két csapat közötti gólkülönbség. A végén még arra is lehetőség nyílt, hogy mindenki pályára léphessen, és ez mindig jó érzéssel tölt el.

A vége magabiztosnak mondható 31-25 arányú győzelem, így továbbra is veretlen a serdülő csapatunk! Jövő héten pedig minden igazolás készen lesz, így még jobb esélyekkel folytathatjuk NBI-es szereplésünket.

 

Ifjúsági mérkőzés:

Az ifjúsági mérkőzésen az első két pont megszerzése volt a fő célunk. Az első percekben dekoncentráltak voltunk, nem megfelelően kezdtük a mérkőzést. A viszonylag rossz kezdés után, két cserét követően azonban sikerült belerázódni a mérkőzésbe. A védekezésünkben még mindig voltak infantilis hibák és a kapusok elleni párharcok közül is több gól nélkül végződött. Ennek ellenére sikerült átvennünk a vezetést, és folyamatosan tudtuk növelni azt.
A vezetés birtokában több poszton is tudtam cserélni, így sikerült viszonylag frissen tartani a társaságot, és most ettől a játék minősége sem romlott. A második félidő közepére szerencsére csak az maradt kérdés, hogy milyen arányú győzelmet aratunk. Végül ez kétszámjegyű volt és 27-17-re végződött, amelyet közepes játékkal értünk el. A Vác elleni mérkőzéshez képest mentálisan és játékban is előrébb tudtunk lépni, de tovább kell javulnunk, hogy a következő fordulóban, Dunaújvárosban győzelmi esélyeink legyenek. Gratulálok a lányoknak a két győzelemhez! Hajrá, Hunnia!

2009. szeptember 13.

Hozzászólás

 Attila 2009.szept.13. 
Gratulálok mindkét csapatnak a győzelemhez!
Remélem, Kiss Orsinak is nagy szerepe volt az utóbbi nagyarányú győzelemben! Erről jut eszembe, hiányolom a 2 csapat keretét a honlapról.
 

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Belépés Regisztráció

Hunnia Kézilabda Sport Klub

Keresés

Szavazás


Hírlevél


Ha nem szeretnél lemaradni a mérkőzéseinkről, aktuális híreinkről, rendeld meg ingyenes e-mail értesítőnket!

Megrendelem

Támogatói kártya


Rendelj támogatói kártyát! Ingyen látogathatod a csapat mérkőzéseit és további kedvezményekhez jutsz!

Megrendelem