Hunnia KSK - Dunaújváros NKKSE 18-44

Új hazai pályáján debütált a csapat... Sajnos vereséggel....
Értékeléssel frissítve!!

Sajnos a Dunaferr játékosai jó játékkal, és magabiztos hozzáállással vitték győzelemre csapatukat, esélyt sem kínálva a Hunniának...

Sellei Zoltán értékelte a mérkőzéseket:


Serdülő

A serdülő csapat mérkőzésének értékelése több szempontból is bonyolult. Ami biztos: hat gólos vereséget szenvedtünk Dunaújváros csapatától. Kikaptunk, csak úgy mint idegenben tettük. Hogy külső okok nehezítették mind a heti felkészülést, mind a mérkőzést lejátszását, azt tudtuk. Ebben a serdülő csapatban szombaton öt meghatározó játékos volt sérült vagy beteg, ezen játékosok közül csak kettő léphetett pályára; ismerve a serdülőcsapat keretét és létszámát, ez óriási hendikepet adott ellenfelünknek. Ehhez még hozzá jött, hogy közvetlenül a serdülő mérkőzés után következett a felnőtt mérkőzés, ahol hat! serdülő játékosra várt megmérettetés, így a pihentetés, rotáció is nagy nehézséget okozott. De… És itt ismételten a „de” szócskán van a hangsúly. Mindez nem mentség vagy engedmény az egész csapatnak. A nehéz körülmények ellenére ugyanis elvárható, hogy mindenki, kivétel nélkül, amíg pályán van, kiköpje a tüdejét, „120” %-on pörögve felszántsa a pályát. Nos, ennek nem hogy nyomát nem véltem felfedezni, de még csak a játék szeretetének, a játék igenlésének csíráját sem láttam, ami elfogadhatatlan. Lehet megyei szintű a játéktudásunk (véleményem szerint nem az), de a hozzáállásunk lehetne válogatott szintű. Nem játéktudás függvénye, hogy olyan képet mutatunk, mint akiknek kötelező játszania serdülő mérkőzést, de legalábbis fájdalmat okoz az azon való részvétel. Mély csalódottsággal konstatáltam, hogy vannak olyan játékosok, akik nem képesek vagy nem hajlandók végrehajtani a legegyszerűbb utasításaimat, ráadásul ezekből mind gólokat kaptunk.

A dunaújvárosi csapat – úgy gondolom – sem taktikailag, sem kondiban nem tudott fölénk nőni, egy valami voltak jobbak: mentalitásban jobb csapatot alkotnak, és itt kiemelném a csapat szót. Sok jó játékos – mint már serdülőn sokadszorra kiderült – még nem csapat. A legérdekesebb, hogy ezt a játékosok is tudják, mindenki látja, mégsem tudunk ellene tenni. Valami hiányzik a serdülőből még mindig, ami az ifi csapatban megvan, és ez nem csak eredményekben nyilvánul meg. Rá kell nézni a két csapatra, és szembetűnő a különbség.

Ezen kívül mindenkinek köszönöm, aki ott volt a mérkőzésen. Egy játékost mindenféleképpen ki kell emelnem a serdülő csapatból. Pécsi Evelin formája, játéka (10 gól) és főleg hozzáállása példaértékű lehet az egész csapat, az egyesület összes játékosa számára. Következő mérkőzésünket Hódmezővásárhellyel fogjuk játszani, nem titkoltan azzal a céllal, hogy az ifjúsági mérkőzés elsőbbséget élvez; ez persze nem azt jelenti, hogy felemelt kézzel fogunk pályára lépni.


Felnőtt

A felnőtt mérkőzés volt második a sorban, amelyet szombaton játszottunk. Új hazai pályánkon fogadtuk vendégeinket, amely úgy gondolom, minden igényt kielégít; panasza nem lehet senkinek, talán csak, hogy nem Budapesten van; kár, hogy csak két hetente „jutunk” ki Üllőre.

A mérkőzés kimenetelét illetően nem volt kérdés; érdekesség, hogy még a „rendes” felnőtt csapatunk is 16 gólos vereséget szenvedett tőlük az ősz folyamán. A találkozót talán kicsit megilletődve kezdtük, ami most már nem elfogadott, hiszen nem egy ilyen tudású csapat ellen léptünk most már pályára. Régen éreztem azt, amit a hétvégén: túlságosan tiszteltük ellenfelünket. Ez főleg védekezésünk felpuhulásában mutatkozott meg, nem mertünk rendesen „odaütközni”, és így megkönnyítettük ellenfelünk feladatát. A mérkőzés folyamán a kelleténél több volt az eladott labdák száma, ezen kívül érthetetlenül állok azon játékosok előtt, akiket egy NBI-es felnőtt mérkőzés nem hoz lázba. Hol, ha nem itt kellene megmutatni „ország-világnak”, hogy mit is tudunk igazán, erre úgy tűnik, hogy a nagyok mérkőzése csak egy szükséges muszáj. Ezen a hozzáálláson mindenféleképpen változtatni kell, ugyanakkor megint szembesültem, hogy „nincs kire” cserélnem az embereket, hiszen két, eddig felnőttben játszó lányról le kellett mondanom sérülés miatt, így az alternatívák száma szinte nullára csökkent.

A Dunaújváros csapata nagy tudással rendelkezik, ugyanakkor nem használtuk ki a bennünk rejlő lehetőségeket. Nagyobb koncentráltsággal magunkhoz mérten szorosabb mérkőzést tudtunk volna játszani. Kifejezetten aggasztó a büntetődobások kihasználatlansága, egészen elképesztő, hogy mérkőzésenként 4-5 büntetődobást hibázunk. Így is nehezen jutunk el minőségi kapura lövésig, a hétmétereseket indokolatlanul tékozoljuk el. Az eladott labdákat, visszarendeződési hibákat még mindig sokallom, ugyanakkor felállt fal ellen, nyitott védekezés ellen már voltak jó akcióink.

A következő fordulóban Hódmezővásárhelyre utazunk, ami nem ígérkezik kéjutazásnak. Ha fokozatosan is, de javítjuk a hibáinkat, hogy legalább magunkhoz képest jó teljesítménnyel rukkoljunk ki. 


Ifi

A nap utolsó mérkőzése most az ifjúsági csapatok összecsapása volt. Az új mérkőzéssorrend lehetőséget adott sajnos, hogy a felnőttek között szereplő kulcsjátékosok is lejátszhattak az ifi korosztályba. A felnőtt csapatban két kezdőjátékosról, valamint ott epizódszerepeket kapó kézilabdázókról van szó. Egy-két mérkőzéssel a hátunk mögött, az ellenfél megnövekedett játékereje, valamint az aznapi rossz formánk nem adott túl sok okot a bizakodásra.

És ez az, ami elképesztő az ifi csapatban. Valami hihetetlen akarással, koncentrációval kezdtünk el kézilabdázni már az első félidőben. Védekezésünk hatékony és asszertív volt, hatos falunk mögött pedig a kapusteljesítmény volt. Támadójátékunk attraktív volt és kreatív, a kapus elleni párharcokat nagy arányban megnyertük, így kisebb előnnyel mentünk félidőre.

A második játékrészben félő volt, hogy formánkat nem tudjuk tartani, és nem tudunk ilyen jól játszani, de félelmeim indokolatlannak tűntek. A második harminc perc még jobban sikerült, mint az első. Védekezésünk továbbra is jól működött, a kapus-védő kapcsolat remekül helyt állt. Támadójátékunk továbbra is lenyűgöző volt, szinte minden támadásunkat góllal fejeztük be. Amikor tehetetlennek tűntünk, valaki akkor is tudott valami zseniálisat húzni, és ebben a nehéz időszakban is mindig betaláltunk. A második félidőben a büntetődobásokat is maradéktalanul értékesítettük. Volt, hogy támadás-védekezésben hármat cseréltünk, de szerencsére ez a húzás is bejött; ezen a napon az ifi csapatunk szenzációs volt, szinte esélyt sem adtunk a jó erőkből álló dunaújvárosiaknak. Az egész csapat fantasztikus volt, csak szuperlatívuszokban tudok a játékosokról beszélni; mindenki maximálisan odatette magát, és öröm volt nézni a mérkőzést. Itt jön elő megint, hogy fogalmam sincs, mi van meg az ifjúsági csapatban, ami a serdülőből hiányzik. Főleg azért érthetetlen, hiszen óriási az átfedés a csapatok között. A mérkőzéshez hozzátartozik, hogy hetek óta most volt a legkorrektebb, legjobb a játékvezetés, részrehajlás nélkül, kevés hibával vezették a mérkőzést, több ilyen játékvezetői páros kellene NBI-be.

Következő mérkőzésünk vízválasztó, tulajdonképpen az év egyik legfontosabb mérkőzése vár ránk. Többek között ezen múlik, hogy legjobb nyolcban folytatjuk-e vagy csak az utolsó négyben. Legalább ilyen játékot kell produkálnunk, hogy legyen esélyünk, ugyanakkor félő, hogy Hódmezővásárhelyen majd kicsit másképp értelmezik a szabályokat. Mindezzel együtt nagy mérkőzést várok, és remélem, a csapat formája kitart a következő fordulóig. Gratulálok az ifi csapat összes tagjának! Külön köszönet ismételten a szülőknek, akik segítsége nélkül lehetetlen lenne a helyzetünk. Hajrá, Hunnia!

2010. január 30.