Hunnia KSK - Dunaújváros NKKSE 18-44
Új hazai pályáján debütált a csapat... Sajnos vereséggel....
Értékeléssel frissítve!!
Sajnos a Dunaferr játékosai jó játékkal, és magabiztos hozzáállással vitték győzelemre csapatukat, esélyt sem kínálva a Hunniának...
Sellei Zoltán értékelte a mérkőzéseket:
Serdülő
A serdülő csapat mérkőzésének értékelése több szempontból is bonyolult. Ami biztos: hat gólos vereséget szenvedtünk Dunaújváros csapatától. Kikaptunk, csak úgy mint idegenben tettük. Hogy külső okok nehezítették mind a heti felkészülést, mind a mérkőzést lejátszását, azt tudtuk. Ebben a serdülő csapatban szombaton öt meghatározó játékos volt sérült vagy beteg, ezen játékosok közül csak kettő léphetett pályára; ismerve a serdülőcsapat keretét és létszámát, ez óriási hendikepet adott ellenfelünknek. Ehhez még hozzá jött, hogy közvetlenül a serdülő mérkőzés után következett a felnőtt mérkőzés, ahol hat! serdülő játékosra várt megmérettetés, így a pihentetés, rotáció is nagy nehézséget okozott. De… És itt ismételten a „de” szócskán van a hangsúly. Mindez nem mentség vagy engedmény az egész csapatnak. A nehéz körülmények ellenére ugyanis elvárható, hogy mindenki, kivétel nélkül, amíg pályán van, kiköpje a tüdejét, „120” %-on pörögve felszántsa a pályát. Nos, ennek nem hogy nyomát nem véltem felfedezni, de még csak a játék szeretetének, a játék igenlésének csíráját sem láttam, ami elfogadhatatlan. Lehet megyei szintű a játéktudásunk (véleményem szerint nem az), de a hozzáállásunk lehetne válogatott szintű. Nem játéktudás függvénye, hogy olyan képet mutatunk, mint akiknek kötelező játszania serdülő mérkőzést, de legalábbis fájdalmat okoz az azon való részvétel. Mély csalódottsággal konstatáltam, hogy vannak olyan játékosok, akik nem képesek vagy nem hajlandók végrehajtani a legegyszerűbb utasításaimat, ráadásul ezekből mind gólokat kaptunk.
A dunaújvárosi csapat – úgy gondolom – sem taktikailag, sem kondiban nem tudott fölénk nőni, egy valami voltak jobbak: mentalitásban jobb csapatot alkotnak, és itt kiemelném a csapat szót. Sok jó játékos – mint már serdülőn sokadszorra kiderült – még nem csapat. A legérdekesebb, hogy ezt a játékosok is tudják, mindenki látja, mégsem tudunk ellene tenni. Valami hiányzik a serdülőből még mindig, ami az ifi csapatban megvan, és ez nem csak eredményekben nyilvánul meg. Rá kell nézni a két csapatra, és szembetűnő a különbség.
Ezen kívül mindenkinek köszönöm, aki ott volt a mérkőzésen. Egy játékost mindenféleképpen ki kell emelnem a serdülő csapatból. Pécsi Evelin formája, játéka (10 gól) és főleg hozzáállása példaértékű lehet az egész csapat, az egyesület összes játékosa számára. Következő mérkőzésünket Hódmezővásárhellyel fogjuk játszani, nem titkoltan azzal a céllal, hogy az ifjúsági mérkőzés elsőbbséget élvez; ez persze nem azt jelenti, hogy felemelt kézzel fogunk pályára lépni.
Felnőtt
A felnőtt mérkőzés volt második a sorban, amelyet szombaton játszottunk. Új hazai pályánkon fogadtuk vendégeinket, amely úgy gondolom, minden igényt kielégít; panasza nem lehet senkinek, talán csak, hogy nem Budapesten van; kár, hogy csak két hetente „jutunk” ki Üllőre.
A mérkőzés kimenetelét illetően nem volt kérdés; érdekesség, hogy még a „rendes” felnőtt csapatunk is 16 gólos vereséget szenvedett tőlük az ősz folyamán. A találkozót talán kicsit megilletődve kezdtük, ami most már nem elfogadott, hiszen nem egy ilyen tudású csapat ellen léptünk most már pályára. Régen éreztem azt, amit a hétvégén: túlságosan tiszteltük ellenfelünket. Ez főleg védekezésünk felpuhulásában mutatkozott meg, nem mertünk rendesen „odaütközni”, és így megkönnyítettük ellenfelünk feladatát. A mérkőzés folyamán a kelleténél több volt az eladott labdák száma, ezen kívül érthetetlenül állok azon játékosok előtt, akiket egy NBI-es felnőtt mérkőzés nem hoz lázba. Hol, ha nem itt kellene megmutatni „ország-világnak”, hogy mit is tudunk igazán, erre úgy tűnik, hogy a nagyok mérkőzése csak egy szükséges muszáj. Ezen a hozzáálláson mindenféleképpen változtatni kell, ugyanakkor megint szembesültem, hogy „nincs kire” cserélnem az embereket, hiszen két, eddig felnőttben játszó lányról le kellett mondanom sérülés miatt, így az alternatívák száma szinte nullára csökkent.
A Dunaújváros csapata nagy tudással rendelkezik, ugyanakkor nem használtuk ki a bennünk rejlő lehetőségeket. Nagyobb koncentráltsággal magunkhoz mérten szorosabb mérkőzést tudtunk volna játszani. Kifejezetten aggasztó a büntetődobások kihasználatlansága, egészen elképesztő, hogy mérkőzésenként 4-5 büntetődobást hibázunk. Így is nehezen jutunk el minőségi kapura lövésig, a hétmétereseket indokolatlanul tékozoljuk el. Az eladott labdákat, visszarendeződési hibákat még mindig sokallom, ugyanakkor felállt fal ellen, nyitott védekezés ellen már voltak jó akcióink.
A következő fordulóban Hódmezővásárhelyre utazunk, ami nem ígérkezik kéjutazásnak. Ha fokozatosan is, de javítjuk a hibáinkat, hogy legalább magunkhoz képest jó teljesítménnyel rukkoljunk ki.
Ifi
A nap utolsó mérkőzése most az ifjúsági csapatok összecsapása volt. Az új mérkőzéssorrend lehetőséget adott sajnos, hogy a felnőttek között szereplő kulcsjátékosok is lejátszhattak az ifi korosztályba. A felnőtt csapatban két kezdőjátékosról, valamint ott epizódszerepeket kapó kézilabdázókról van szó. Egy-két mérkőzéssel a hátunk mögött, az ellenfél megnövekedett játékereje, valamint az aznapi rossz formánk nem adott túl sok okot a bizakodásra.
És ez az, ami elképesztő az ifi csapatban. Valami hihetetlen akarással, koncentrációval kezdtünk el kézilabdázni már az első félidőben. Védekezésünk hatékony és asszertív volt, hatos falunk mögött pedig a kapusteljesítmény volt. Támadójátékunk attraktív volt és kreatív, a kapus elleni párharcokat nagy arányban megnyertük, így kisebb előnnyel mentünk félidőre.
A második játékrészben félő volt, hogy formánkat nem tudjuk tartani, és nem tudunk ilyen jól játszani, de félelmeim indokolatlannak tűntek. A második harminc perc még jobban sikerült, mint az első. Védekezésünk továbbra is jól működött, a kapus-védő kapcsolat remekül helyt állt. Támadójátékunk továbbra is lenyűgöző volt, szinte minden támadásunkat góllal fejeztük be. Amikor tehetetlennek tűntünk, valaki akkor is tudott valami zseniálisat húzni, és ebben a nehéz időszakban is mindig betaláltunk. A második félidőben a büntetődobásokat is maradéktalanul értékesítettük. Volt, hogy támadás-védekezésben hármat cseréltünk, de szerencsére ez a húzás is bejött; ezen a napon az ifi csapatunk szenzációs volt, szinte esélyt sem adtunk a jó erőkből álló dunaújvárosiaknak. Az egész csapat fantasztikus volt, csak szuperlatívuszokban tudok a játékosokról beszélni; mindenki maximálisan odatette magát, és öröm volt nézni a mérkőzést. Itt jön elő megint, hogy fogalmam sincs, mi van meg az ifjúsági csapatban, ami a serdülőből hiányzik. Főleg azért érthetetlen, hiszen óriási az átfedés a csapatok között. A mérkőzéshez hozzátartozik, hogy hetek óta most volt a legkorrektebb, legjobb a játékvezetés, részrehajlás nélkül, kevés hibával vezették a mérkőzést, több ilyen játékvezetői páros kellene NBI-be.
Következő mérkőzésünk vízválasztó, tulajdonképpen az év egyik legfontosabb mérkőzése vár ránk. Többek között ezen múlik, hogy legjobb nyolcban folytatjuk-e vagy csak az utolsó négyben. Legalább ilyen játékot kell produkálnunk, hogy legyen esélyünk, ugyanakkor félő, hogy Hódmezővásárhelyen majd kicsit másképp értelmezik a szabályokat. Mindezzel együtt nagy mérkőzést várok, és remélem, a csapat formája kitart a következő fordulóig. Gratulálok az ifi csapat összes tagjának! Külön köszönet ismételten a szülőknek, akik segítsége nélkül lehetetlen lenne a helyzetünk. Hajrá, Hunnia!
2010. január 30.
Hozzászólás
| asdfgh | febr.5. 15:08 |
| Ja és a legfontosabb..még mindig nem tudja senki ki volt az a szponzor aki kihátrált a sajtóban megjelentek miatt? Új szerelésen augusztusban egy darab szponzor felirat nem volt...erre sem kell válaszolni. | |
| asdfgh | febr.5. 15:06 |
| Nem értem a két Hunnia vezető embert akik magasról tesznek a lányokra és a szűlőkre (csak a tagdíj érdekli őket amit ellehet rakni), hogy miért nem adják át 0Ft-ért az egész hóbelevancot nekik? Akik mindent fizetnek már a két**** helyett? Terem is addig van/lesz amig nem kérik a bért érte..lassan majd szegedig kell menni "hazai" pályáért mert elfogynak a hülyék akik hisznek még a szavuknak. Bő 1 hónap múlva lejár az átigazolási időszak is..hol vannak az erősitések? Hol vannak az új igazolások? nem kell válaszolni rá tudjuk a választ.... | |
| Safar | febr.4. 10:01 |
| Legmélyebb tisztelet a szülőknek és a játékosoknak! Erőt, egészséget és kitartást kívánok a további munkához! Hajrá Hunnia! | |
| keziponthu | febr.3. 15:26 |
| Szebb jövőt!! | |
| kutyus75 | febr.2. 15:43 |
| Kedves Katie40! Minden tekintetben egyet értek veled!! Jó lenne ha őszinte és egyenes utat választaná a vezetőség!Az lenne a tisztességes mindenkivel szemben ha nem álltatnák a játékosokat a jövővel kapcsolatban!A gyerekekkel szemben nem tisztességes a politikai helyzettel takarózni! Bármilyen szinten fog a jövőben szerepelni a Hunnia az eddigi tartozásokat nyilvánvaló ki kell fizetni! Ezt ki fogja megtenni és ilyen feltételek mellett támogatni a csapatot.Jó lenne egy konkrét őszinte válasz! Hajrá Hunnia! | |
| katie40 | febr.2. 13:59 |
| Hajrá HUnnia! Kedves Lányok! Teljesítményetek akkor is elismerésre méltó, ha komoly hullámvölgyek nehezítik a helytállást. Igaz, a felnőtt csapatok ellen hétről hétre többnyire esélytelenül kiállni lelekileg sem könnyű feladat, de a hozzállás tisztes. A lélektelen játékra nincs (nem lenne) mentség. Az elmúlt két hétben - a laikusok szemével is - érezhető volt, hogy a csapat nagy akadályokon verekedte, játszotta át magát. A váci és dunaújvárosi ifi meccsen észrevehető volt a fejlődés, a szakmai és hozzállásbeli érdemeket már az edző előttem, és hozzáértéssel méltatta korábban. Kedves Vezetőség! Tisztában vagyunk az anyagi nehézségekkel, de vannak dolgok amik nem a pénzen, nem csak a pénzen múlnak. 1. A honlap tanúsága szerint a csapat egy fő technikai vezetőből, egy fő gyúróből és két felnőtt korú játékosból áll. Pedig az új portrék kb. két hete elkészültek. (üzenete: nem vagytok fontosak) 2. Nincsenek fenn a meccsekről készült fotok sem - a karácsonyi utánpótlás torna résztvevőit csodálhatjuk még mindig - pedig magam is küldtem DVD-re kiírt, igaz nem profi fotokat, és tudomásom szerint egy másik apuka is fotóz rendszeresen. (üzenete: nem vagytok fontosak) 3. Ismeretség által 200 Ft/km áron, mélyen a piaci ár alatt van 45 fős Ikarusz busz, az amelyik Békéscsabára vitte (először és utoljára) a játékosokat, de nem kell. Ehelyett külön kocsikkal, néha kényelmetlenül utazva, késve érnek oda a csapattagok. Ki fogja vállalni a felelősséget, ha baleset történik? Annyira jó a mi csapatunk, hogy nincs szükségünk erre az "összetartásra"? Vagy a hazafelé út közös örömére, esetleg a közös utazás kudarc-feldolgozó erejére? A mostani helyzetnél még az is jobb lenne, ha a szülők beszállnának az utazás költségeibe játékosonként, a maradék helyeket megtöltve. A szülőkra hárított felelősség és teher az egyéni utak alkalmával aránytalanul magas. (üzenete: nem vagytok fontosak) A kapusoknak a mai napig egy mezük van, ebben játszanak egymás után két-három meccset. Gondolom kellemes lehet... (üzenete: nem vagytok fontosak) Szerintem, csak akkor lehet teljesítményt, példás hozzáállást elvárni, ha azok, akik nevelik (vezetőként irányítják) a játékosokat, maguk is így tesznek. A váci serdülő-ifi meccs szünetében - egy sajnálatos esemény miatt - a teljes vezérkar távozott. Lehet, hogy tévedek, de bármi történt is, egy valakinek csak maradni kellett volna....(üzenete: nem vagytok fontosak) Lassan közeledik az átigazolási határidő vége. Történik valami, vagy csak elkenődnek a dolgok, mint eddig? Szerintem a csapat is megérdemelne egy korrekt tájékoztatást. Azt nem tudhatom, a többi szülő mit vár a gyermeke sportolásától. Nyilván mindenkinek vannak álmai. De azért a sport jellemformáló erejét, rendszerességre szoktató és nevelő hatását se feledjük. Aki edzőnek áll, vezetést vállal, akaratlanul is példaképpé válik. Szeretném, ha az ifjúság valóban példaképeket, egyenes jellemű, tiszteletre méltó személyeket látna maga előtt. Bármi történjék is, én eddig is, ezután is támogatom a gyerekek szereplését. Ha módomban áll, hozom-viszem, segítek, amiben tudok. Csak felgyűlt bennem.... Természetesen elfogadom más véleményét, ha ezeket a dolgokat másképp látja. Végül mindenki nevében köszönöm Vivennek és szüleinek az általuk tanúsított példamutató hozzáálást. Ha esetleg valaki nem tudná: Vivi a nyári, dorogi kupa óta sérült, már edz, de még nem játszik. Ennek ellenére alig van edzés, amin ne lett volna ott valamelyik szülővel. A meccseken a technikai vezető szerepét tölti be, vagy épp kulacsot, táskát cipel a félidőben. Kellő alázatal a kézilabda és kellő szeretettel a csapattársak iránt. A sárga kisbusz pedig elmaradhatatlan kelléke a meccseknek, hiszen a csapat szállításában, sokszor etetésében-itatásában mindenki Éva nénije is kiveszi a részét. Szóval valahogy így telnek a napok - ahogy én látom - a Hunnia háza táján...... Büszke vagyok Rátok, lányok! Hajrá Hunnia! | |
| kutyus75 | febr.2. 10:06 |
| Igen valóban elismerés a csapatnak! Meg persze a szülőknek akik pénzt ,időt ,benzint áldoznak és a fantasztikus vezetőségtől még egy köszönöm se jár érte!A remek vezetőség szóra sem méltatja azokat akik hónapok óta pénzelik a csapatot! De én megköszönöm ! Kitartás csajok! Mindenki megemelheti a kalapját elöttetek! Hajrá Hunnia! | |
| Barack | febr.2. 8:51 |
| Nem tudom eldönteni, hogy ennyire tájékozatlan, vagy ennyire buta vagy. Az a szégyen, hogy ilyen egyesületi vezetők dolgoznak a magyar sportban. | |
| HunniaFan | febr.2. 2:42 |
| Sajnos elég kilátástalan a helyzet.A csapat játékerejét tekintve messze van az NB1-től,az anyagi problémákról ne is beszéljünk.Szégyen az országra nézve h itt van egy MAGYAR csapat és ezt művelik vele pusztán azért mert "Magyaros" neve van és ősi Magyar jelképek találhatók a cimerében,amelyekre egyébként büszkének kellene lennünk.Félelmetes h mivé lett ez az ország.Minden elismerésem a csapaté és a vezetőké h a nehéz körülmények közepette is állják a sarat és nem adják fel.Remélem jön végre vmi támogató aki kihuzza a klubot ebből az egyre mélyülő gödörből mert a Magyar női kézilabdának igen is szüksége lenne egy erős Hunniára.Hajrá Hunnia!!!!! | |
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Hunnia Kézilabda Sport Klub |
Keresés |
Szavazás
Hírlevél
Ha nem szeretnél lemaradni a mérkőzéseinkről, aktuális híreinkről, rendeld meg ingyenes e-mail értesítőnket!
MegrendelemTámogatói kártya
Rendelj támogatói kártyát! Ingyen látogathatod a csapat mérkőzéseit és további kedvezményekhez jutsz!


