Hunnia - Győr
Sellei Zoltán értékelte a látottakat
Serdülő mérkőzés 22-37
Az utánpótlás-mérkőzések előtt tudtuk, hogy nem lesz könnyű egyik csapat találkozója sem; ráadásul fontos szempont volt, hogy a felnőtt Győr ellen maradjon energiája a lányoknak, ami szintén nem kis feladat volt.
A serdülő mérkőzés első félidejében egész jól tartottuk a nálunk látszólag magasabb, erősebb győri lányokat, három góllal vezettek a félidőben. Voltak olyan szakaszok, amikor kifejezetten ötletesesen, kreatívan játszottunk. A második játékrészre azonban elfogyott tudományunk és az erőnk, és kijött a két csapat közti fizikai különbség. Sajnos az ellenféltől függetlenül követtünk el olyan buta hibákat, amelyeket senki ellen nem szabadna elkövetnünk, nemhogy a bajnokság egyik, ha nem a legjobb csapata ellen. A játék a második játékrészben sokszor volt kilátástalan és ötletszerű. Főleg a korosztálybeli sajátosságokból fakadóan többet kellene foglalkozni a serdülő csapattal, hiszen biztosan állítom: több van bennük, mint amit az őszi fordulókon mutattak. A plusz foglalkozás azonban a különleges helyzetünk miatt nem lehetséges, de azért remélem,a serdülőcsapat játékosai mozgósítják erőiket és valós tudásokat tudják majd nyújtani az elkövetkező mérkőzéseken.
Ifjúsági mérkőzés 15-37
Az ifi korosztályúak mérkőzése hasonló koreográfia szerint zajlott, mint a serdülőké. Az első félidőben jól tartottuk, a még nagyobb és erősebb győrieket. Védekezésük kemény és testalkatuk miatt hatásos is volt, támadásban pedig főleg átlövésből voltak eredményesek.
A második játékrészben a két csapat közötti differencia nőtt. A közeledő felnőtt mérkőzés miatt nagyobb hangsúlyt kapott a játékosok pihentetés és rotációja; ez meg is látszott sajnos az eredményen, ami így súlyosnak mondható, ugyanakkor a serdülőn elszenvedett „kisebb” arányú vereség mélyebb nyomot hagyott, főleg a mutatott játék miatt. A győri utánpótláscsapatok és a Hunnia KSK lehetőségei között zongorázni lehet a különbségeket, ezzel mindenki tisztában van. 23 játékossal vágtunk neki a 3 mérkőzésnek, amiben sérültek, betegek is voltak, a Győr megszámolhatatlan jó játékossal rendelkezik. A legjobb hazai utánpótláscsapattal játszottunk, tudjuk, mennyire nagy a lemaradásunk, próbálunk faragni a hátrányunkból.
Felnőtt mérkőzés 20-45
A felnőtt mérkőzés előtt az lehetett kérdés, hogy a Győr milyen csapattal áll ki ellennünk, hiszen a győztes kiléte sajnos előre borítékolható volt. BL-döntős ellenfelünket nem kell senkinek bemutatni, hiszen a világ egyik legjobb csapata, a bajnokság abszolút favoritja, soraikban (világ)válogatott kézilabdázókkal. A Győr a sérültjeikhez képest a legjobb csapatukkal vonult fel a bemelegítéshez. Ekkor szerintem még sokan azt hittük, hogy ez valami álom, és hamarosan felébredünk. Nem volt idő felébredni, hiszen következett a mérkőzés, amelyre mintegy 1100-1200 ember váltott jegyet; szinte telt ház volt a Magvassy Mihály Sportcsarnokban.
A Győr Oguntoye – Mraviková, Hornyák, Görbicz, Spiridon, Amorim, Szöllősi felállásban kezdte a mérkőzést. Szakmai elemzésekbe nehéz lenne belemenni, hiszen zömmel serdülő és ifjúsági játékosokból álló csapatunk felnőtt világsztárok ellen lépett pályára. Ehhez képest nem volt az az érzése az embernek, hogy megalázó lenne a mérkőzés számunkra. Érezhetően korrektek voltak a győri játékosok és nem a gólkülönbség növelés volt az egyetlen céljuk. Több alkalommal szép akciót vezettünk, valamint faultolni tudtuk a győriek játékosait. Ezen kívül talán ezen a mérkőzésen kaptuk a legkevesebb lerohanásgólt, amelynek száma még sajnos mindig eléggé magas. Nem titok, hogy volt olyan játékos, akinek második, sőt harmadik mérkőzése volt vasárnap a felnőtt mérkőzés, de úgy gondolom, mindenki derekasan helytállt, és az eredmény miatt nincs okunk szégyenkezni.
A 20 lőtt gólunk a támadójátékunkat dicséri, viszont ha pontosabbak vagyunk a kapusok elleni párharcban, és nem rontunk ennyi ziccerlövést, még „kedvezőbb” lett volna ez a számadat. Az eladott labdák száma volt ismételten magas, és ami ennél is fontosabb: indokolatlan. Ami aggasztó, hogy ez legtöbbször taktikai fegyelmezetlenségükből fakadt. Visszarendeződésben a felnőtt mérkőzésen láttam kicsi előrelépést, valamint voltak – igaz rövid – periódusok, amikor szemre tetszetős kézilabdaelemekkel operáltunk.
Mindent összevetve úgy gondolom, emelt fővel távozhattunk Győrből, ami a felnőtt mérkőzést illeti, hiszen mindent megtettünk, amit egy ilyen világklasszis csapat ellen elkövethettünk. Szégyenkezésre nincs okunk, büszke vagyok a játékosaimra. Ellenfelünk úgy gondolom, korrektségből, fair playből jelesre vizsgázott, hiszen nekik - ellentétben más csapattal – nem az volt a céljuk, hogy megalázzanak minket. Ennél is üdítőbb volt a győri szurkolók szeretete, akik tapssal jutalmazták játékosaimat, és „pacsizni” hívták őket a lelátóra. Aki részese lehetett ennek a mérkőzésnek - itt most elsősorban a fiatalokra gondolok – örök élménnyel gazdagodott, egy álom részesei lehettünk, amely után jó felébredni. Hajrá, Hunnia!
2010. január 5.
Hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Hunnia Kézilabda Sport Klub |
Keresés |
Szavazás
Hírlevél
Ha nem szeretnél lemaradni a mérkőzéseinkről, aktuális híreinkről, rendeld meg ingyenes e-mail értesítőnket!
MegrendelemTámogatói kártya
Rendelj támogatói kártyát! Ingyen látogathatod a csapat mérkőzéseit és további kedvezményekhez jutsz!


