Siófok KC - Hunnia KSK 52-19

Súlyos vereséget szenvedtünk, de kitartóan küzdöttek fiataljaink a siófoki kézilabda csarnokban. Sellei Zoltán értékel...

Serdülő mérkőzés

A heti felkészülésünk nem volt éppen zökkenőmentes; az edzéseken az átlaglétszámhoz képest minden nap 8-10 emberrel kevesebben voltunk betegségek miatt. Nem jó előjelekkel utaztunk tehát az év utolsó bajnoki mérkőzősére, Siófokra. A mérkőzés előtt úgy gondoltam, hogy jó mérkőzést tudunk játszani, ahol győzelmet arathatunk a serdülő csapatuk ellen, tévedtem.

Az első játékrészben sok hibát vétettünk, taktikai fegyelmezetlenségek és a koncentráció hiánya miatt nem tudtunk előnyre szert tenni. Az ellenfél kapusát (főleg annak lábát) kékre-zöldre lőttük, a védekezésünk pedig nem volt megfelelően agresszív és kemény. Ez az én véleményem, a játékvezetőké azonban más volt, ami a védekezésünket illeti. Szerintük ugyanis az első játékrészben több megmozdulásunk kiállítást ért.

A félidőben felhívtam a lányok figyelmét, hogy a játékvezetői felfogás nem fog változni, ezért sokkal több kell, mert esélytelenek leszünk, erre odajött a játékvezető és kiosztott nekem egy két perces kiállítást, majd egy piros lapot… A szabály persze nem tiltja, ugyanakkor sértő megjegyzést nem tettem rájuk, nem szidtam őket, nem személyeskedtem, mégis úgy gondolták, hogy ők a félidőben rendszabályoznak. Az első félidő nem volt nekik elég, még inkább főszereplők szerettek volna lenni. Sajnos azok is maradtak.

A második játékrészben ugyanis hiába küzdöttek a lányok, sajnos nem tudtuk megfordítani a mérkőzést. Több buta hibát vétettünk és nem tudtunk mit kezdeni a közel 20 perc emberhátrányunkkal. Az ellenfélnél kettő, azaz kettő kiállítás volt… A végeredmény 31-27 lett.

Az egész mérkőzésről elmond talán mindent a következő jelenet. A második félidőben a lelátón foglaltam helyet. Az ellenfél lábára esett a labda, amit mindenki jól látott (természetesen a játékvezetőkön kívül…), és szóvá is tettem egy „láb!” felkiáltással. Erre a játékvezetők intettek egyet, amire három két ajtós szekrény szerkezetű biztonsági őr jelent meg a hátam mögött, hogy akkor ők majd vigyáznak rám. Azon kívül, hogy biztos voltam benne, hogy nem a Shakespeare-összest kellett otthagyniuk miattam, a világon semmi értelme sem volt ennek, és még sehol sem láttam ilyet. A játékvezetőket azonban a „láb” szitokszó is feldühítette. Hogy kerek legyen az egész, természetesen ezek a sötét (mármint ruhájú) emberek még a Siófokra ellátogató szurkolóinkat is megfenyegették. Természetesen jól viselkedtem a továbbiakban.

Újonc csapatként tanuló fél év volt ez a mostani a serdülőinknek. Egyértelmű, hogy ha homogén társaságot alkotnának, akik külön edzenek, mint a többi serdülő csapat, akkor többre lennének képesek. Náluk még jobban megfigyelhető, hogy a teher rányomja bélyegét a játékukra, így hátrányból indulnak azon csapatokhoz képest, akik már több NBI-es rutinnal rendelkeznek. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy a folytatás jobban fog sikerülni, bár külön edzések a serdülő csapatnak továbbra sem lesznek, de lesz másfél hónap, hogy kicsit összerázódjanak.


Ifjúsági mérkőzés

Az ifjúsági mérőzésre úgy készültünk, hogy két azonos képességű csapat fog összecsapni. A találkozó körítése már az NBI-es színvonalat idézte, és egyébként szerintem a két csapat játéka is.

Az első játékrészt rosszul kezdtük, ellenfelünk gyors három góljára eggyel sem tudtunk válaszolni, de ezt követően beléptünk mi is a mérkőzésbe. Az első félidőt három gólos hátrányban zártuk.

A második játékrészt jobban kezdtük ellenfelünknél. Ledolgoztuk hátrányunkat, majd a vezetést is átvettük. Ebben a periódusban szerintem eldönthettük volna a mérkőzést, 2-3 gólos előnyre is szert tehettünk volna, de mindig rossz döntést hoztunk, ami labdaeladásokban és technikai hibákban ütközött ki. A Siófok csapata ezt kegyetlenül kihasználta, és az utolsó percekben két gólosra növelte előnyét, amit sajnos a találkozó végéig meg is tartott ellenfelünk. A vége 32-30 lett. Elkeseredett most sem lehetek, mindent megtettünk a győzelem érdekében, még okosabban kell a jövőben kihasználnunk a kulcsmomentumokat, amelyekkel mérkőzést lehet nyerni. Ilyen szituáció most is adódott, de hagytuk elúszni. Az ifi csapat is a mérkőzések alatt kezdett összeszokni. Év közben több olyan játékos jött, akiket be kell(ett) még építeni menet közben. Ez a folyamat még tart, de úgy gondolom, jó úton járunk az ifi korosztályt illetően. 


Felnőtt mérkőzés

A felnőtt mérkőzésen vérmes reményeket nem tápláltunk, saját magunkhoz képest szerettünk volna előrébb lépni. A végeredményt ismerve azt mondhatnák az emberek, hogy ez nem sikerült, de ezt nem így gondolom.

Koszó Andival a kapuban kezdtük el a mérkőzést, azonban sajnos kiderült, az egészségi állapota még nem megfelelő, így pár perc után le is kellett cserélni. A mérkőzés első 10-15 percével elégedett lehettem, már beszélhettünk támadójátékról, ezen kívül, amikor vissza tudtunk rendeződni, akkor erőfeszítésre is késztettük az ellenfelünket, nem tudtak mindig gyors gólokat elérni. Ez azonban átmeneti volt. Egyre többször nem tudtunk visszaérkezni az ellenfelünkkel és sokszor nem tudtunk mit kezdeni agresszív, határozott védekezésükkel szemben. Az első játékrészben 23-10 volt az állás.

A második félidő rosszabbul sikeredett, mint azt sokan várták, de igazából meglepetés nem született. Bármennyire is szerettünk volna visszafutni, fejben ott lenni, koncentrálni, ez sajnos nem jött össze. Mind a serdülő, mint az ifjúsági mérkőzés az utolsó percekig nyitott volt, ezért nem volt értelme pihentetni egyetlen játékost sem, ez pedig a felnőtt mérkőzésen ütött vissza. Több játékosnak a harmadik mérkőzése volt ez aznap, és igazából egy rossz szót nem tudok rájuk mondani. Pozitívum, hogy 19 gólt lőttünk a mérkőzésen, és hárommal többet (57-et) lőttünk kapura, mint a Ferencváros ellen. A lövési effektivitásunk tehát javult, Támadójátékban mindenféleképpen előrébb léptünk, ugyanakkor mondani sem kell, hogy az 52 bekapott gól hihetetlenül magas szám. Ha fitten léptünk volna pályára ellenfelünkkel szemben, biztos vagyok benne, hogy nem kaptunk volna ennyi gólt, de sajnos így alakult. Nem szoktam nagyon egyéni teljesítményeket kiemelni, de Rózsehegyi Kitti esetében most kivételt teszek. Serdülőn is sokat pályán volt, az ifit és felnőttet pedig szinte végig játszotta, méghozzá véleményem szerint bátran és magas színvonalon, úgy, hogy a héten betegeskedett. Minden dicséretet megérdemel azonban az összes felnőttben „szereplő” utánpótláskorú játékos, az extra terheléshez korrektül és pozitívan álltak hozzá, és bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani, és ez nagyon jó érzés.

Nehéz időszak után most kis szünet következik. A következő hét első felében nem tartok edzést, mindenki kipihenheti magát, feltöltődhet. Azt követően azonban az erőgyűjtés időszaka következik, hiszen láthattuk minden korosztályban, van hova fejlődnünk. Bárhogy is alakuljon csapataink sorsa, egy biztos: sosem adjuk fel, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ne okozzunk csalódást. Hajrá Hunnia! 

2009. november 16.