Hunnia KSK - DVSC Aquaticum 21-36
A Debrecen hozta a várt papírformát... FRISSÍTVE!
Csapatunk dícséretet érdemel!
Tudtuk, hogy a Debrecen nagyon komoly játékerőt képvisel, és ismert, hogy a csapatunk háza táján sajnos nem túlzottan "kiegyensúlyozott a helyzet", ennek ellenére odaálltak és bizonyítva a csapat játékosainak egységét és egymásért való küzdeni akarását, mindent megtettek a tisztes helytállásért!
Köszönettel tartozunk nekik ezért a hozzáállásért! Szurkolóinknak is, hogy lelkesen bíztatták őket!
Handball.hu képei itt...
V-Man képei itt...
Varga Márta értékelése:
Ideálisnak alig-alig mondható felkészülési hét után vágtunk neki a DVSC Aquaticum elleni mérkőzésnek. Nehézségeink dacára jó kezdéssel (Selenka, Németh, Forgács góljaival) egálban voltunk az első tíz percben. A továbbiakban egyre nehezebben tartottuk a Debrecen válogatott átlövőit. Mörtel és Bulath átlövésgóljaival, pontatlan ziccerbefejezésekből kapott gyors indításgólokkal, 0-6-os szakaszt zártunk. Remek napot fogott ki Triffa Ági a kapuban, és egy idő után a befejezéseknél bizonytalankodtunk. Az első félidő végjátékára, ismételten a visszarendeződési hibák ill. a labdaeladások voltak a jellemzőek.
10-21-el fordultunk, és a második félidőben is nehézséget okozott a más sebességgel, dinamikusan játszó ellenfelünk átlövőinek semlegesítése. Olga Kuprichenkova góljai tartották a lelket az utolsó lehelletükig küzdő játékosaimban. Tamás Kriszti és Forgács Judit lelkes és eredményes játéka így csak 11-15-ös második félidei eredményre volt elegendő.
Köszönöm játékosaimnak, hogy az ellehetetlenült körülmények ellenére is csapatként küzdöttek, harcoltak és megpróbáltak helyt állni. Valószínűsíthető, hogy ebben az összeállításban most láttuk a Hunnia KSK női kézilabda csapatát utoljára játszani, bízunk a jövőben és optimistán vágunk neki a Békéscsaba elleni idegenbeli mérkőzésnek.

2009. október 24.
Hozzászólás
| alvajáró | 2009.okt.29. |
| a gyűlölet már lassan kikezd ivanhoe, tudod kinek mi a jó és mi nem saját magaddal kerülsz ellentmondásba egyszer ezt írod: Majd azon versenyeznek, hogy ki tudja jobban javítani a gólarányát.. utána azt: Ezek a meccsek nem "buli" meccsek lesznek, ahol az ellenfél nem teszi majd oda magát rendesen, mert látja, hogy kik az ellenfelek... Teljesen megértem a problémádat hogy a játékosok nem lettek kifizetve, ez szomorú de erről nem az ifi csapat tehet ők eddig és ezután sem fognak fizetést kapni. Sajnos ez nem egyedi eset bemásolok neked egy hsz-t az idexről:" valami hasonlót akartam írni én is. Becsüljük meg a csapatunkat, nagyon. A Hunnia ma 29 góllal kikapott Békéscsabán. Pedig ők semmivel sem kaptak kevesebb fizetést, mint a mieink. A hírek szerint 4 hónapja nincs fizetés a Fradinál - ami annak fényében, hogy 4 hónapja tart ez a szezon, elég lehangoló. Mi még megvagyunk. Aztán, ki tudja, meddig. Ja, a Fehérvár kikapott Siófokon (32-31). Ha más lenne a nevünk, most a kiesés ellen küzdenénk, és csak azért nem reménytelenül, mert a Hunnia és a Halas helyzete is elég lehangoló. Így meg stabilan ott vagyunk a középmezőnyben. Igaz, ez a magyar bajnokság kritikája is. De attól félek, nem az összeomlás ténye a kérdés, csak az időpontja. Aztán mi is tarthatunk majd összevont edzéseket, mint a Sellei." Sajnos ez 2009. Magyarország | |
| ivanhoe | 2009.okt.28. |
| Sellei úr! Koszó Andi keresztszalag szakadást szenvedett nem olyan rég, ha esetleg nem tudná! Így Ő nem tud "rendelkezésre" állni egy darabig... Hazugság ez az egész...Mint ahogy a Hunnia is hazugságra épült! Meddig lehet "etetni" a fiatalokat és a szülőket? Ameddig hagyják... Na, jó szórakozást minden szurkolónak a hátralévő meccsekre... A soha viszont látásra! Na, ennyi... | |
| ivanhoe | 2009.okt.28. |
| 29 gólos vereség. Mi szükség van erre? Szegény fiatalok... | |
| ivanhoe | 2009.okt.28. |
| És még egy dolog. Én biztos, hogy nem hagynám azt, hogy a lányom hétről-hétre komoly kudarcnak legyen kitéve, nem is beszélve a sérülésekről. 16-17 éves "gyerekek" fognak találkozni és ütközni a pályán, komoly felnőtt ellenfelekkel. Ezek a meccsek nem "buli" meccsek lesznek, ahol az ellenfél nem teszi majd oda magát rendesen, mert látja, hogy kik az ellenfelek... | |
| ivanhoe | 2009.okt.28. |
| katie 40! Nem bántotta ill. szólta le az ifi játékosokat senkisem. Csak az igazságot írtam én is, és ha még egyszer elolvasod amit írtam, akkor rájössz majd, hogy én is aggódom a fiatalokért. Ha Miltényi végig viszi szándékát és egész évben az ifi játszik majd felnőtt meccseket, sajnos egy évig csak kudarcélményben lesz részük. Nem hiszem, hogy erre van szüksége a fiatal játékosoknak. Sajnos a 20-30 gólos vereségek teljesen reálisnak tűnnek. Ebbe nem gondol bele Miltényi, és - csak a saját maga renoméja miatt is - képes ezt véghezvinni...Arról nem is beszélve kívül az ifi meccseket is le kell játszani valakiknek. Szóval, ha valami káros lehet a fiatalokra nézve, akkor csak Miltényi terve lehet az. A Békéscsaba pedíg sajnos nem fogja elszórakozni a mérkőzést, ahogy a többi ellenfél sem. Majd azon versenyeznek, hogy ki tudja jobban javítani a gólarányát...Nagyon sajnálom fiatal játékosokat... | |
| kiskegyed | 2009.okt.28. |
| Miltényi féle kézilabda:P | |
| macera | 2009.okt.28. |
| Nem lesz egy kicsit vicces ez a mai nap? Milyen sport az ilyen? | |
| Sir Crow | 2009.okt.28. |
| Tisztelt Vezetőség! Roppant módon érdekelne; szerintem nem csak engem, ha kiderülne azoknak a szponzoroknak a neve akik végül is segget csináltak a szájukból Legyen ismert azoknak az embereknek a neve akik tönkre tették egy csomó ember munkáját szórakozását egy közösséget egy iskolai kezdeményezést Már ha voltak ilyenek???!!!!! Mert ha nincsenek az bizony egy érdekes kérdést vet fel Lenne még egy kérdésem: Most egyszerre honnan lett vmennyi pénz Nem előbb az adósságokat kéne legalább elkezdeni kifizetni | |
| Attila | 2009.okt.27. |
| Végre egy korrekt hozzászólás! Köszönöm Katie! Teljesen igazad van! Az ilyen hozzászólásokért érdemes ide feljárni. HAJRÁ CSAJOK, MINDENT BELE! NE ADJÁTOK FEL! HAJRÁ HUNNIA! De azért csak okosan, s óvatosan. Kívánom, hogy ne sérüljetek le! | |
| katie40 | 2009.okt.27. |
| Kedves Fórumozók! Lehet szidni mindenkit, bírálni döntéseket, és korrekt és inkorrekt lépéseket. De belegondolt-e bárki is az ifik/serdülők helyzetébe? Holnap - több órás utazás után - ki kell majd állniuk, leírva, előre megalázva, a biztos és nagy arányú vereség tudatában. Hogy szolgálja-e ez fejlődésüket, vagy a "túljátszatott" játékosok sorra megsérülnek majd, ez nem az én kompetenciám, mert nem értek hozzá, csak szeretem e sportot. Az azonban, hogy a csapat szurkolói előre "leszólják" őket, biztatás helyett lebecsülés osztályrészük, hozzértés nélkül is megmondható: káros.... Remélhetőleg a békéscsabai csarnokban nem lesz tapintható... katie40 | |
| ivanhoe | 2009.okt.27. |
| Miltényi: "...amúgy sem sok eséllyel pályáztunk volna akár csak egy pontra is Mátéfi Eszteréknél..." Ez derék nyilatkozat volt. Még ki sem hült az öltöző a lányok után, máris lesajnálja őket. Az egész Handball.hu- nak adott nyilatkozat úgy gusztustalan, ahogy van. Ebből a pénzből a lányok már semmit sem fognak látni. Miltényi hamar kijelentette, hogy a polgári-peres út 3-5 évig is eltarthat. Csak nem gondolta komolyan, hogy a per végén (3-5 év mulva) megkeresi a régi játékosokat és kifizeti nekik a tartozását? Vicces, mert ha öt év múlva nyer pert, akkor valószínű, hogy már euro-ban kellene fizetnie. Hát nem aranyos? | |
| ivanhoe | 2009.okt.27. |
| Hát, ennyi volt...Két játékos kivételével senki sem vállalta tovább...Varga Márti sem adja tovább a nevét a hazudozásokhoz. Tegnap még az volt, hogy a csökkentett fizetést megkapják a játékosok. Ma már az volt, hogy a csökkentett fizetés egy részét kapják csak meg, azt is majd valamikor...Szerencsére a lányok nem "buta szőkék" és nem kértek ebből többet...Miltényiék pedíg, hogy a teljes megszégyenülést megússzák, képesek arra, hogy az ifi csapattal játszassák le a szezont. Minimum harminc gólos vereség holnap, aztán pedig a többi meccsen is...Erre van szüksége a fiatal játékosoknak. Egész éven át tartó kudarcélményre...Kiváncsi vagyok, ki fogja játszani az ifi meccset? A serdülők? És a serdülőkét? Becsületesebb lett volna bejelenteni, hogy megszünik a Hunnia! Szegény fiatalok...És BUTASÁG azt hinni, hogy majd úgy lesz a Hunnia, mint tavaly a Dunaferr. Más a helyzet. Ott nem volt hátra majdnem egy teljes szezon. Ráadásul a Dunaferrnek VAN múltja, így volt kiket visszahívni segíteni. A Hunniának nincs kit visszahívni segíteni, mert NINCS múltja! Illetve van, egy szánalmas, hazudozásokkal és félrevezetésekkel teletömött három hónap! Biztos van, aki büszke erre!! Miltényi-Tömör, gratulálok! Ez "szép" munka volt!!!! | |
| szameg | 2009.okt.27. |
| Ahogy hallom a mai napot ismét az ígéretek napjává tették ,csak az elmaradt bérekre vonatkozó passzus hiányzott .Lehet némely embereknek(tulajdonosok) ez nem nagy pénz de vannak akik ebből élnének ,ha megkapnák. Az a legriasztóbb hogy egy " a Magyar Nemzeti Értékek felvállaló" tulajdonosi kör így semmibe veszi a fiataljait.Nem helyes ez így. | |
| hozzászóló | 2009.okt.27. |
| /http://handball.hu/2009/1(...) | |
| ivanhoe | 2009.okt.27. |
| Már megkérték párszor...De mint ha süket lenne...A társa pedíg még nála is mélyebben hallgat, ha a fizetésekről van-volt szó...Szép társaság... | |
| Attila | 2009.okt.26. |
| Ez csak szőrszálhasogatás, de 10-21 lett az első félidő vége. Abban a 21-ben volt 1 gól, ami nem volt gól, hanem kapufa, de ez lényegtelen, s már történelem. 7-21? Azért nem volt olyan katasztrofális a helyzet.:) | |
| handball | 2009.okt.26. |
| Miltényit arra kellene megkérni, hogy fizessen!!!! | |
| ivanhoe | 2009.okt.26. |
| Handball! Arra én is kiváncsi vagyok, hogy ki fog játszani a Békéscsaba ellen, mert a csapatból senki sem marad. Igazad van, mi benne vagyunk a dolgokban és látjuk-láttuk mi folyik a csapat körül...Szamegnek is igaza van, valóban mehetnek dolgozni délelött, du.meg edzhetnek az Építők csarnokban, fél pályán...Fizetés persze semmi, de Miltényiék nagylelkűen megigérték, hogy keresnek a játékosoknak állást...Vicces ez az egész. Ráadásul, az ifi csapat edzője gyorsan kijelentette, hogy ha a felnőttek nem maradnak, majd az ifi végig viszi a bajnokságot... Ez lesz "Az új erő". Na igen... | |
| szameg | 2009.okt.26. |
| Nos ha jól hallottam a mai eseményeket akkor a vezetőség tisztességből elégtelenre vizsgázott , a lányok bukták az elmaradt lét de elmehetnek melózni és heti 5-6 edzéssel félig profik lehetnek ,ez az "Új Erő",így kell kicseszni fiatal sportolókkal ,ha kicsiben ennyire állnak ki a játékosaikért akkor én nem sok jót jósolok. Szerintem ide illik:"A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntésében járó még korántsem hazafi. S hány ily külmázos dolgozik a haza meggyilkolásán..." | |
| Attila | 2009.okt.25. |
| Bármilyen meglepő számodra, van logikus válasz a kérdésre. Bár ez csak tipp részemről. Számos csapatnál fordul elő, hogy ifistának számító játékosok játszanak a felnőtt csapatban is, vagy Ők alkotják a felnőtt csapat gerincét. Többé-kevésbé ilyen csapat a Vasas, s ilyen volt a Dunaferr, mielőtt Ferling Dettiék megérkeztek. Ez is egy megoldás a folytatásra. Más. A Dunaferrnél sem rózsás a helyzet, mégis vállalták valamiért Dettiék, hogy visszatérnek... Mondjuk kicsit furcsállom, hogy eddig rajtunk kívül csak a Kiskunhalast tudták megverni a régi-új összeállításban. Azt hittem, így ütősebb gárda lesz, ahogy a Hunnia esetében is ebben bíztam. Nem kizárt, hogy normálisabb körülmények között, ha nem sújtaná mindenféle gond a klubot, az is lenne. Biztos vagyok benne, hogy 2 pontnál több pontjuk lenne. Mégis azt mondom, nem kívánok most szemrehányást tenni ezt illetően senkinek, mert nem lehet rá okom. Lányok, kérlek, maradjatok minél többen, ha módotokban áll, s látjátok értelmét, s láttok reményt a helyzet javulására. Ellenkező esetben tegyetek belátásotok szerint, s kívánom, hogy oldódjanak meg a gondok, s forduljon jobbra a sorsotok! HAJRÁ HUNNIA, HAJRÁ LÁNYOK! | |
| handball | 2009.okt.25. |
| Egy másik oldalon most olvastam, hogy Varga Márta megköszönte a lányoknak a játékot, és hogy ez volt az utolsó meccsük ebben az összeállitásban. Kiváncsi lennék rá, hogy ki menne a HUNNIÁHOZ, ezekután???? | |
| handball | 2009.okt.25. |
| handball nem egyenlő ivanhoe-val. Max. egy a gondolkodásmódunk, és látjuk, benne vagyunk, ami történik!!!! És ki fog játszani Békéscsaba ellen????? Na erre kiváncsi vagyok!!!!! ivanhoe, remélem Te is:) | |
| Attila | 2009.okt.25. |
| Warrior. Neked is köszönöm a hozzászólást és a jelenlétet. Igazából már hiányoltalak.:) Köszi, hogy szóltál, hogy lesz Békéscsabán meccs. Neked hiszek. Még utána kell néznem, de azt hiszem, jó számomra a meccs időpontja. Így szeretnék Veletek tartani ismét, ha ez lehetséges. Amúgy sok dologban 1 véleményen vagyunk.:) Lenne még egy megjegyzésem, de ezt majd személyesen. | |
| warrior | 2009.okt.25. |
| Megkérem Miltényi Zoltánt, hogy szüntesse meg a fórumot, vagy komolyan kezdjék el kimoderálni a nem ide való hozzászólásokat. Továbbá gratulálok azoknak, akik kitalálták, hogy belsőleg bomlasszák és egymásnak ugrasszák a csapat szurkolóit. LESZ KÖVETKEZŐ MECCS, MÉGHOZZÁ A BÉKÉSCSABA ELLEN! Úgyhogy kedves ivanhoe és bandball előre ittatok a medve bőrére... | |
| Attila | 2009.okt.25. |
| Örülök, hogy ilyen jól tudod jellemezni saját magad. Hát ne lépj fel az oldalra. Ennyi! Senkinek nem fogsz hiányozni. Sem te, sem Handball, már ha ez egyáltalán 2 személyt jelent. | |
| ivanhoe | 2009.okt.25. |
| Handball! Igazad van. Nem érdemes erre az oldalra fellépni. Néhány ember kivételével csak "egyszerű", buta és korlátolt gondolkodású egyén hozzászólását lehet itt olvasni. | |
| Attila | 2009.okt.25. |
| Hányszor mondjam még el, hogy nem vagyok kíváncsi az írogatásaidra. Hiába válaszolgatsz az írásaimra, amit írogatsz, azt levegőnek tekintem. De csak folytasd nyugodtan a saját szórakoztatásodra. Mindig jobbat remél az ember. Azt hittem, mesteredző reagált. | |
| ivanhoe | 2009.okt.25. |
| És még valami, szegény "mesteredző". Ivanhoe nem egyenlő Handballal. Bár nagyon egyformán látjuk a dolgokat, sajnos most sem találtad el a lényeget... | |
| ivanhoe | 2009.okt.25. |
| Semmi nem történik. Holnap lesz egy megbeszélésük a délelötti edzés helyett...mert edzeni teremben különben sem tudnának. De lehet, hogy csak az edzőnővel üzennek majd a csapatnak a tulajdonosok, ahogy eddig is tették. Mert odaállni a lányok elé, és elmondani az igazságot, azt nem merik megtenni. Ez megy augusztus óta. Mesteredző, neked csak annyit, hogy egy förtelemesen nagy tahó vagy. Süt a hozzászólásaidból a gyűlölet. Szegény Attila hozzád képest egy észlény...Buta, primitív ember vagy, aki nem képes elviselni az igazságot. De a fekete mezedet az 56-os számmal felveheted majd a következő utcai zavargás alkalmából. Mert Te biztos, hogy az utcáról kerültél a nézőtérre... | |
| Attila | 2009.okt.25. |
| Egy részmondat kimaradt: ... hogy a CSAJOK hónapok óta nem kapnak fizetést; már ha igaz. Bár talán igaz, különben nem lenne ilyen súlyos a helyzet. De a lényeg, mint írtam, bízom a pozitív rendeződésben. S kíváncsian várom, mi lesz most. | |
| Attila | 2009.okt.25. |
| mesteredző! Komolyan mondom, örülök, hogy megismertelek Téged is warriort! Remélem, lesz még közös utunk idegenbeli meccsre, bárhogyan is. Ha nagyon súlyos a helyzet, én személy szerint az elől se zárkóznék el, ha alacsonyabb osztályban folytatnánk, ha ez megoldható. Talán jót is tenne a CSAJOKnak, már ha marad belőle valami. Én is elkeserítőnek tartom, vagy tartanám, hogy a CSAJOK hónapok óta nem kapnak fizetést. Mégis úgy gondolom, hogy ez elsősorban rájuk és a tulajdonosokra - s nem az általad megnevezett 2 vagy 1 fröcsögőre. Bízom benne, hogy mindenki számára - de főleg a CSAJOK szempontjából - pozitívan rendeződik az ügy. Amúgy tegnap voltatok a meccsen? Én 1-2 percet késtem. Csak mert megint számoltam Nedda góljait, én 4-et számoltam, a www.handball.hu és a www.worldhandball.hu 3-at ír, a www.nso.hu 2-t. Hol az igazság?:) | |
| handball | 2009.okt.25. |
| Nem, már nem szurkolok a Hunniának, és szivesen " takarodok " innen! Gusztustalanok!!!!!! | |
| mesteredző | 2009.okt.25. |
| ivanhoe=handball! Állj már le, ki a f.-om vagy te, hogy számon kérsz és flegmázol mindenkivel? "Utolsó meccs volt, merem remélni" Te egyáltalán a Hunniának szurkolsz, hogy ilyeneket írsz? Takarodj innen! | |
| Attila | 2009.okt.25. |
| Megjött a 2 főnök. Majd ők megmondják, kinek mit kell csinálnia. Na hagyjuk. | |
| ivanhoe | 2009.okt.25. |
| Az edzőnő egyet tehet csak értékeklés gyanánt: gratulálni a játékosoknak a becsületes helytállásért!! Nem hiszem, hogy ezen kívül kellene mást tennie, mondjuk kiemelni vagy elmarasztalni bárkit is!!! "nem túlzottan kiegyensúlyozott helyzet..." Miltényi miről beszélsz? Becsaptatok egy csomó embert! Nem csak köszönettel tartoztok a csapatnak... | |
| handball | 2009.okt.25. |
| Mert gondolod az edzőnő értékelni fog????? Minek???? Ne is tegye meg. Utolsó meccs volt, merem remélni, a lányok leléptek............ennyi viszlát. | |
| Attila | 2009.okt.24. |
| Most nem várnám meg az edzői értékelést. Most - egyetlen 1. félidei periódust leszámítva - tőlem is dicséretet érdemelnek a LÁNYOK, kiadták magukból, ami bennük volt, odatették magukat a pályán. A szurkolás is a helyén volt, jó volt a hangulat, jó társaságra leltem a B középen, jó buli volt ez a meccs. HAJRÁ HUNNIA, HAJRÁ LÁNYOK! | |
| mesteredző | 2009.okt.24. |
| Csak azért is: HAJRÁ HUNNIA, HAJRÁ LÁNYOK! | |
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Hunnia Kézilabda Sport Klub |
Keresés |
Szavazás
Hírlevél
Ha nem szeretnél lemaradni a mérkőzéseinkről, aktuális híreinkről, rendeld meg ingyenes e-mail értesítőnket!
MegrendelemTámogatói kártya
Rendelj támogatói kártyát! Ingyen látogathatod a csapat mérkőzéseit és további kedvezményekhez jutsz!


